Indultam ma egy versenyen, az unibeten, ahol a póker magazin minden héten versenyt hírdet, az első 25 bejut egy 100 fős élő versenyre a bestben. Azt hiszem 1500 euros freeroll lesz élőben, ezt osztják el az első 10 között. Sikerült 257 emberből az 5. helyen végeznem 4 óra játék után, mikoris bevillant, hogy a döntő minden hónap utolsó szombatján van itt is. Na gyorsan megnéztem és pont most szombaton, van 12 órakor kezdődik. Végül is nagyon szeretnék elmenni megnézni milyen lesz a verseny, ha már bejutottam, ki tudja lesz e még alkalom. Csakhogy pont a Flopos verseny is akkor van, illetve 3 kor, annak meg a hangulatát szeretem nagyon, de hát tuti nem végzek addig, ha csak nem kamikázé módjára fogok játszani, amit nem szeretnék. Na majd még átgondolom.
A héten itthon voltam, szabadságon, és volt időm leülni kis casht is játszani, nem fáradtan, már elég rég nem játszottam, viszont most úgy érzem elég jól megyeget. Még egy setet is sikerült elengednem. Úgyhogy ezen a héten nem vesztettem és ez a lényeg.
2008. augusztus 28., csütörtök
2008. augusztus 23., szombat
Póker meg a nyár
A nyár nem a pókerről szólt, remélem többet tudok majd játszani, mert a lekesedésem töretlen, csak az időm szűkös egy kicsit.
Voltam a pókertáborban, illetve csak 3 napot sikerült hétköznap beiktatnom, de ha lesz majd jövőre, akkor biztos nem munka után fogok lemenni 40 fok melegben. A baj az, hogy alig bírtam koncentrálni az előadásokra, mert tökre befáradtam du.ra pedig tök érdekes volt mindegyik.
Viki meg tök aranyos volt, kár hogy csak ilyen alkalmakkor tud az ember pár szót váltani Vele.
A szombati versenyből meg kimaradtam, mert esküvőre kellett mennen, viszont ott a házi szilvapálinka mindent vert, na engem is, de végülis nem lett komolyabb baj belőle.
Cash gamet meg nem is tudom mikor játszottam utoljára, na de most készülök leülni, hátha megy majd a játék.
Voltam párszor élőben is játszani, de csak versenyjátékot, casht valahogy nem merek, pedig vonz a téma.
Az élő verseny az egy külön tanulmány, mármint emberek szempontjából, nagyon érdekes emberkék vannak, én spec. nagyon élvezem, mondjuk amikor kiestem 48-ból a 29 ik helyen az nem esett annyira jól. Kezemben volt egy 7 es pár, sikerült beszállnom vele, mögöttem lévő srácnak szintén, meg a kis és a nagyvak volt még benn. Flop J,10,7, emeltem 10 ezret, mögöttem a srác all in, 35 ezer zsetonnal, na mondom tök jó, megadás. A srácnál 10-es pár volt, hát így jártam, de nem tudtam elengedni a setemet.
Szívem szerint minden nap mennék valamelyik pókerterembe játszani élőben egy egy versenyre, ha tehetném, de ehhez sajnos még sehol nem vagyok.

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)