Azt hiszem elég türelmes ember vagyok, de a tegnapi nap az elég sokat kívánt még tőlem is. Este kilenckor sikerült leülnöm játszani, komolyan mondom én ennyit megjátszható lapokra mióta elkezdtem még nem vártam. 10-es pár volt a legjobb amit kaptam, de azt is be kellett dobjam a flop után. Volt egy fickó aki szinte mindenre all int tolt, de mindenre tényleg, gondoltam jó, csak kapjak végre jó lapokat, de nem, nem nagyon adták meg csak kétszer, na akkor bukott 2x 10 dolcsit rögtön, majd megint visszaült 10-el, addigra kiderült többek számára is, hogy mennyire "jól" játszi, all in berak, 3 ember meg is adta, hát nem fullja lett emberünknek, nyert vele 39 dollárt, utána meg ultrafeszes lett, legalább is amíg követtem, mert 2 és fél óra után abbahagytam a játékot 4 dollár mínusszal, amit a vakok elvittek, meg azt hiszem talán 2 x emeltem is, nekem se előtte, se utána nem jött semmi.
A blogot most rendezgetem, már amennyit tudok rajta, ez ki is merül egyelőre a sablon kiválasztásában. Direkt olyat választottam amiben van zöld, az állítólag nyugtat, szerintem szükség is lesz rá sokszor.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése